SZENT KORONÁNK

Babits Mihály:Áldás a magyarra

ÁLDÁS A MAGYARRA

"Lám,igaz jószágunk visszatért kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze,
Mert erős a fegyver és nagy a hatalmasság,
de leghatalmassabb mégis az igazság.
Útja,mint a Dunanak és csillagok útja:
nincs ember,aki azt torlaszolni tudja.

Él a nagy Isten és semmi se megy kárba,
Magyarok sem lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebböl tudhatod már,mi a magyar dolga,
hogy az erös előtt meg ne hunyászkodna.
Erős igazsággal az erőszak ellen:
igy élj,s nem kell félned,veled már az Jsten.
kelnek a zsarnokok,tűnnek a zsarnokok.
Zsibbad a szabadság,de titkon bizsereg,
és jön az igazság,közelebb, közelebb.."

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

Vass Albert 1945 és 1946 Karácsony, Bajorerdő

Wass Albert:

Karácsonyi versek I.


I.


Bajorerdő. Zimánkós fenyvesekből
előoson a téli szürkület.
Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva
koldus szatyorban gondot gyűjtenek.


Egy vonat sípol messze valahol.
Fulladtan vész el fák között a hang.
Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze
kísértethangon fölsír egy harang.

Olyan este ez is csak, mint a többi:
olyan a színe, nyirkos ködszaga.
Pedig valahol szent titokpalástban
csodát takargat ez az éjszaka...!


Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!


Keresik régen bölcsek és királyok,
papok, költők és koldusok.
Világmegváltó konferenciák
várják jöttét és fényes trónusok!


Megérkezett. Bámulják bamba szemmel
barmok, cselédek, pásztorok.
Talán van olyan is, aki letérdel
s valami együgyű imát motyog.


A jászol fölött fölragyog egy csillag,
néhány angyal és gyermek énekel...
Szelíden száll az ének és a pára
szurtos ólból a fényes égre fel...

Aztán a barmokat itatni hajtják.
A hajnal megnyergeli rőt lovát
és robotos nyomán a szürke élet
megy úgy, mind eddig, megy tovább.


Mintha nem történt volna semmi sem.
Meresztgetik szemeiket a kandik:
királyok, bölcsek, költők, hadvezérek...
amíg lassan a csillag is kialszik.


A zord-sötét zimankós fenyvesekből
előoson a téli virradat.
Ködrongyokban gunnyasztanak a házak
s vacognak vedlő gondjaik alatt...


Plarnhof, 1945. Karácsony


-----------------------------------------------------------------------------


Wass Albert:

Karácsonyi versek II.


II.


Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!


Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!


Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.


Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!


Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.


Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!

Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?


Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!


Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.


A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.


1946

Ady Endre: Karácsony

Karácsony

Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén` a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma ugy kén`, hogy egymást öleljék
Szivükre mind az emberek -
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg...

Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté...
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét -
Beteg a világ, nagy beteg...

Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve...
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!...
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!...

Soros T. Bíbor:Bércek királya

Valaha nagy voltál, bérceknek királya,

A sólymoknak sólyma szép turulmadara,

Jöttek a viharok, balszerencsés vészek,

Megtépázódott a királyi fészek.

Jöttek mindenfelől, jöttek mint a pestis,

Elfoglalták fészked, szorgos lett a rest is

Amidőn a fecske, ha kiszáll a házából,

Verébhadak ülnek helyébe hálából.

Nézed tehetetlen a szomoru romlást,

Nem tudod felfogni, mi hozta a bomlást,

Hogy jutottál oda, egy utolsó dúvad,

Büntetlenül tépi maradék tolladat?

Ne hagyd szép madaram, hogy ez igy maradjon,

Ne hagyd, hogy otthonod darabokra hulljon,

Ébresztsd büszkeséged,rázd meg magad újra,

És féljenek Tőled imákba foglalva:

MENTS MEG URAM MINKET

A TURUL TOLLÁTÓL

Úgy lesz nyugodalmad,

verébtől, szar-kától!

A PÁRTUS HON

Származásunk és múltunk tisztázása, hogy a HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA azaz a HATALMAS TUDÓS NEMZETSÉG ORSZÁGA azaz a Pártus Birodalom volt, egykori hazánk, amely hatalmasabb volt, mint a Romai Birodalom. Történelmi tanulmányaink során hallhattunk az utóbbiról, de a Pártus Birodalomról semmit, vagy esetleg, nagyon keveset. A különbség mégis az, hogy amíg a Római Birodalom meghódította és leigázta a népeket és nemzeteket, melyeknek semmi közük nem volt a rómaiakhoz. Addig a HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA azonos nyelvű néptörzsek és nemzettségek együttese voltunk. Hazám, Hazám Te Mindenem Őseink tettének megismerése és megítéltetése, hogy a Hun Birodalom egyesítését és egyben tartását csak egy okos és minden oldalról példát adó NAGYKIRÁLY-ATILLA- saját személyi és emberi értékei útján keresztül tudta létrehozni. Kár, hogy épp az ellenkezőjét tanítják, pogánynak és eretneknek ismerhetjük meg. Talán éppen azért mert, csak a názáreti Jézus szeretet vallásának ősi magyar vallásunknak a tanításait követte. Az egyház még a mai napig, nem tudta megbocsátani, ATILLÁNAK azt, hogy a világon ő volt az egyetlen uralkodó, aki előtt, térdre ereszkedett a római pápa és Róma kegyelméért esdekelt. Végzetes államalapításunk, amely szomorúsággal és gyásszal, nem pedig ünnepléssel töltheti el szívünket. I. István óta szakadt szét először kétfelé a Magyar Nemzet, istvánosokra és koppányiakra ! Beengedte az idegen katonákat, akik segítségével az idegen papság révén, egyházi terroruralom következett. A mágus- inkvizícióval kiirtották az ősi magyar történelmet, és a népet gyógyító mágus orvos-papokat. Nem tűrték a magyar hagyományokat. Nyíltan és erőszakosan kimutatták, hogy a magyar népnek nem kell, hogy művelt maradjon! Az új hit segítségével szolganéppé akarták népünket gyalázni, de legszívesebben, a föld színéről is eltüntették volna nemzetünket. Amely szándék, még a mai napig is megmaradt. Istenem Segítsd meg Nemzeted!! A Szent Korona Története, amellyel I. Istvánt soha nem koronázták meg. Lelket, borzongató gondolatokat, Prof. Badiny Jós Ferenc életműsorozatában leltem fel. Aki sokszor az égiek, a szellemvilág segítségével, feltárta előttünk igaz múltunkat. Gondolatait nem ellopva, de eszmeiségét tovább hirdetve amire Ő is felkér bennünket-, egy hasznos ereklye lehet az újonnan alakuló Vérszerződési állameszmének .. A Magyarok Szent Koronája Atilla hagyatéka. A teljesen elpusztított hagyományok nélkül nehéz a bizonyítás, mert hosszú az út ENGADI-EDESSA-tól a PILISIG, Atilla városáig, a kőpadlós patakig. Sokat meditáltam e kérdésben és igyekeztem a Felső világtól megtudni a valóságot. Azt láttam, hogy Atilla vasládába tette a Szent Koronát, illetve ebben őrizték, óvták és Atilla meggyilkolása után kisfia CSABA- eltűnik a vasládával és viszi EN-GA-DI-EDESSA-ba. A Szent Koronára a vasládában ráhelyezi Jézus Urunk halotti leplét, és így együtt őrzik ott a magyarok két Szentségét. Tekintve, hogy a halotti lepel nem bolygatható, így a Szent Korona valójában ott van elrejtve, és innen viszik Bizáncba. Egyedül kevés vagyok a bizonyításra.. SEGÍTSETEK FIATALOK!! SEGÍTSÜNK!! Isten áldd meg a magyart! Ezek múltunkból, történelmet teljesen felforgató, de jövőnket meghatározó események. Feladatunk lesz ezeket hirdetni, elfogadtatni és megismertetni nemcsak Nemzetünkkel, hanem az egész világgal. Tudom nehéz dolgok ezek, szinte lehetetlen, de ha elkezdjük, és én azzal, hogy hozzátok (Önhöz) fordultam elindultam egy olyan úton, amelyen nem más, mint az Isten fog segíteni bennünket! Az egész tevékenységünk alapja a Jézusi Tanításokkal megtisztult ősi szeretet és gyógyító mágus-vallás, hiszen ő is mindig a NAP felé fordult, és a világ világosságát emlegette, ahol a FÉNY mindig tud a sötétségből ÚJ ÉLETET létrehozni. ISTEN segítségével mi is hozzunk létre egy új életet, építsünk egy új egységes, Nagy Magyar Nemzetet!

Badinyi Jós Ferenc: Jézus Király, a Pártus herceg (részlet)





A korai kereszténység igaz történetét nem lehet megírni a Pártus Birodalom politikai és vallási körülményeinek alapos ismerete nélkül. Ugyanis:

1.) A Pártus Birodalom - helyesebben - a Pártus Monarchia Kr. e. 256-tól Kr. u. 326-ig, a mai Irak és Irán területét töltötte be és időlegesen a mai Palesztina és Szíria is hozzátartozott.

2.) Jézus tanítványai - az Apostolok - mind „Keleten", Ázsiában - tehát itt, a Pártus Monarchia területén - hirdették Jézus Urunk igéjét. Feltétlenül hatalmas egyházpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a zsidó-kereszténység tudatosan elkerüli az Apostoloknak itteni működését és munkásságukról részletes tudósítást nem ad és írásaikat nem ismerteti. Ezt az „érdeket" keressük.

Azért használjuk a „monarchia" elnevezést, mert miképpen a pártusok elődeinél - Sumériában - a „város-államok" összességének jóváhagyásával kelet­kezett a központi hatalom (amit ők a „négy világrész ura" titulussal fejeztek ki), ehhez hasonlóan, a Pártus Birodalom egész területén uralkodó ARSÁK-dinasztia egyesítette és uralma alá vonta e hatalmas területen létező feudális hercegségeket és kiskirályságokat. Ezeknek egyike volt a perzsa hercegség (a későbbi „szaszanidák" ) és az Adiabene királyság. Mindezek azonban alárendeltjei voltak az „arsacida-dinasztia négy királyának", akik szintén monarchikus módon uralkodtak Örményországban, Pártiában, Indo-Párfiában és a Habdál-Hunok (fehér-hunok) országában, a Káspi-Aral-Oxus térségben. Hogy a Pártus Monarchia zömét képező egyfajú és egynyelvű hun-magyar pártus nemzetség milyen hatalmas, erős, nagyszámú és az akkori világban jól ismert volt, azt megtudhatjuk Senecca Lucius Annaeus (Kr. u. 3-65.) írásából, aki így nyilatkozott:

„Az emberi genusnak fajtái vannak: a görög, a római és a pártus".

Senecca mondását bizonyítja a rómaiak története, mert a fél világot uraló „Római Birodalom" háromszor támadta meg hódító szándékkal a Pártus Monarchiát és „háromszor" maradtak holtan, legyőzötten a római légiók a csataté­ren. Ezek a pártus győzelmek, illetőleg római vereségek is hozzájárultak ahhoz, hogy a rómaivá lett zsidó-kereszténység történetírói igyekeznek a Pártus Birodalomról minél kevesebbet tudósítani és azt a keveset, amit közölnek, azt is a pártusok kárára teszik. Nem lehet véletlen tehát az sem, hogy a korai kereszténység történetének ismertetésében az „eltitkolás", „elhallgatás" és a „másítás" főképpen és elsősorban az ellen indult meg, ami az Adiabene névhez kapcsolódik. Hiszen láthatjuk, hogy 2000 év után, csak MOST értesülünk (a régi „kiátkozás" veszélyét magunkra véve) arról, hogy Jézus Urunk édesanyja Adiabene pártus királyi hercegnő volt és így az „emberfia" az eddig ún. „názáreti Jézus" - PÁRTUS HERCEG az Adiabene királyi ágból.

Az általános tudatlanságon pedig ne csodálkozzunk, mert - miként már említettem - a nyugati történészek és egyháziak, egyházpolitikai okokból, egy­szerűen nem írtak a pártusokról.

Az első - nyugati - felvilágosítást Rawlinson George közli, aki 1873-ban írt nagyszerű könyvében bizonyítja azt, hogy:

„A Pártus Birodalom ötszáz éven át Róma minden támadását leverte, mellyel a rómaiak az Eufrátesztől keletre eső területeket akarták elfoglalni." „...Párfia, a római hatalom ellenpólusa és Róma riválisa, amelyik Rómával megosztotta az akkori emberiség fölötti felségjogot."

„A Pártus Birodalomban nagyobb jólét és gazdagság volt, mint amit az ember elképzelhet." (Rawlinson G.: „The Sixth Great Oriental Monarchy" /Longmann's Green and Co. London, 1873.)

Utána a német Gutschmidt A. (Geschichte Irans, 1888.) emlékezik a pártusokról, bemutatva a pártus uralkodók által veretett pénzeket és csak annyit ír róluk: „hirtelen megszűnt ez a birodalom akkor, amikor a leghatalmasabb volt." Semmi többet. Azt akarom itt hangsúlyozni, hogy ezek a „nyugatiak" egyáltalában nem ismertetik azokat a bőséges adatokat, melyeket a régi görög, római és főleg az örmény írók szolgáltatnak a Pártus Birodalom történetéről.

A mai magyar kutató szerencsésnek mondhatja magát, mert mindezeket az adatokat és írásokat összegyűjtötte Lukácsy Kristóf, szamosújvári plébános és csodálatos alapossággal megírt könyvében közli. („A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei az eredeti örmény kútfők után" , Kolozsvár, 1870.) Hallgassuk meg őt, hogy mit ír a Pártusokról:

„A Parthusok, kik Nagy Sándor halála után lerázván a Syro-Macedonok igáját, urai lettek fél Ázsiának és a rómaival nagyság- és hatalomban versenyző birodalmat alkottak, 150-dik évben a keresztény számlálás előtt, az Örményeknek az Arsacidákban egy dinasztiát adtak, mely az V-ik század (428) elejéig uralkodott Örményországban. Ezen időszak a történetírás korába esvén, a Parthusokról sokkal több és világosabb adatokkal szolgálhatunk a magyar régiségek kutatóinak, mint a daha, saca, massageta és más, a históriai idők előtt Örményországban lakott hun-magyar Szkítákról. A nevezett népek csak némely helység és nemzetség nevekben örökítették meg emléküket Örményországban; a Parthusok emlékeivel ellenben tele Örményország, telvék nemzetünk évkönyvei, történetíróink egész sorát adják az örmérry­parthus Arsacida királyoknak; ugyanazt teszik némi szakadozottsággal a görög és római történetírók. Az Arsacidák hozták rendbe és szervezték újból a már évezreddel azelőtt a hatalmas Babyloniak, Assyrok és Medusok korában fennállott, de Macedon Sándor hódításai és főképp utódainak folytonos viszálkodásai miatt zavarba jött és több királyok közt feloszlott örmény birodalmat.

Ők adtak a nemzetnek, az akkori idők és uralkodók fogalmai szerint alkotmányt; az Arsacidák korában tértek az Örmények a keresztény hitre, alattok nyert lendületet az örmény irodalom, ők tették le alapját azon polgárosodásnak, miveltségnek és hatalomnak, melynek Örmérryország azon kora századokban örvendett; szóval ők voltak alkotói azon polgári és egyházi intézményeknek, melyek, daczára azon sokféle viszontagságoknak, melyeken az örmény nemzet honában és azon kívül keresztül ment; részben máig is fennmaradtak, melyekhez a nemzet híven és vallásos kegyelettel ragaszkodik. Arsacida volt a nagy Tigranes, Arsacida Örményország nagy apostola, Sz. Gergely; Arsacida Szent Iszák pátriárcha, ki a szentírás fordítása által az örmény nyelv szabályait örök időkre megállapította, kinek idejében aranykorát érte és élte az örmény irodalom."

A bibliaolvasó plébános írása ez, melyben a következők igen fontosak:

a.) Kr. e. 150-ben a pártus Arsacida-családból származik az örmény királyoknak a dinasztiája.

b.) A történelmi idők előtt Örményország területén is hun-magyar-szkíta népek laktak.

Azután elmondja Arszák származását így: (220. oldal)

„Antiochus országlásának tizennegyedik évében a Párthusok a Macedonok igáját lerázták és az Euthaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak."

„A nisibi emlékirat az első és egyetlen, mely Árszakot hun-magyar királyi vérből származónak mutaja be." (227. oldal)

„A történetírás nem emlékezik arról, hogy a Párthurok, jóllehet 500 évig urai voltak Perzsiának, ezen időszak alatt valaha a Saca, Daha, Massagéta, Hun-magyar-szkíta népekkel háborúba elegyedtek volna, sőt inkább arról tanúskodik a história, hogy legmélyebb békében éltek egymás közt a hun­magyar-szkíták és a párthusok. Hogy a Párthus-Arsacida királyi hercegek hun-skytha fajrokonaik királyi udvaraiban neveltettek.....hogy a rómaiak által kiszorított, trónvesztett Párthus-Arsacida királyok és trónkövetelők hun­magyar-skytha véreiknél találtak menedéket és segélyökkel nyerték vissza trónjaikat." (A 228. oldalon, hivatkozva Tacitus, Justin, Plinius, Procepius és Theophylactos írásaira.)

Fontosnak véltem e hivatkozásokkal bebizonyítania pártus-hunmagyar­scytha és örmény népi azonosságot, mely a Földközi-tengertől - Anatóliát is beleértve - a Káspi-Aral-Oxus térségig, a Kaukázustól délre a Perzsa-öbölig és az Indus folyóig terjedt, mert ebbe a hatalmas Pártus Moharchiába tartozott az Adiabene királyság is.

Sajnos erről az Adiabene királyságról - miképpen panaszkodtam - a nyugati írók semmit sem írnak. De a már zsidó-kereszténnyé vált örmény történészek is tartózkodó álláspontra helyezkednek és óvatosan elkerülik ezt a nevet.

Egyedül Strabo, a régi világ egyik legnevezetesebb földrajzi és történet­írója - aki Örményországot jól ismerte - dicséretesen írva az örményekről, egyedül ő említi ADIABENE-t a következőképpen:

„Ad Occidentem est Adiabene et mesopotamia....quamquam propium princípium habeat, nununquam Armenia adhaerescit." (De situ orbis L. XVL) .....vagyis magyarul:

„Nyugatra van Adiabene és Mezopotámia, mindegyik saját hercegséggel és nem tartornak Örményországhoz."

Székely-magyar rovásírás

Először Kézai krónikája utal arra, hogy a székelyeknek írásuk volt, amelyet a blakoktól tanultak. Ma már köztudomású, hogy a blakok (vagy bulakok) a karluk-törökök egyik törzse voltak. A mai Kirgizisztánban fekvő Talasz völgyében volt őshazájuk és az ottani feliratok írásmódja megerősíti a Kézai féle krónikában olvasottakat. Az biztos, hogy a székely rovásírás nem származhatott a románok által egykor használt cirill betűkből.

(...) Milyen is a rovásírás? Ezt próbáljuk megvilágítani a legrégibb ábécé nyomán, amely nemcsak a kiejtést, hanem a rövidítések egész sorát is ismerteti. Elégedjünk meg a betűk jelzésének ismertetésével, úgy mint azt a Nikolsburgban, Bartholomeus Angelicus 1483-i "De proprietate rerum" című könyvében talált feljegyzés mutatja és a későbbi használat kialakította.

A betűket jobbról balra róják; az 'e' hangot a mássalhangzó előtt nem mindig kell hozzáolvasni; a betűk jobbra is, balra is nézhetnek, egymásba is kapcsolhatók. A fejlődés során előfordultak rövidítések, eltérő betűalakok is, és így a régi feliratok mindig megfejtésre szorulnak.

NIMRÓD NYOMÁBAN

Bunyevácz Zsuzsa: Nimród nyomában III.
Magyarok ősapja

Krónikáink a magyarokat Noé két fiától, Chámtól vagy Jáfettől eredeztetik. A Képes krónika-család és a Tarih-i Üngürüsz a bibliai Chámon és Kuson keresztül Nimródtól származtatja a hunokat és a magyarokat. Népünk e hitet kitörölhetetlenül megőrizte emlékezetében - minderről Marton Veronika sumerológust kérdeztük.

- A több ezer éves ékiratok vizsgálatának eredményei arról tanúskodnak, hogy a magyarság a Mezopotámiában élt ókori népnek, a káld-sumirnak az egyenes ági leszármazottja. A magyar nép származásának gyökerei Noéig és a fiaiig nyúlnak vissza. Nem az a csodálatos ebben, hogy Noé az ősapa, hiszen a Biblia szerint a mai emberiség ősei Noé bárkájából bújtak elő, hanem az, hogy a magyarság Noéig visszavezethető származási vonalának mind a krónikáinkban, mind az ékiratokban írásos nyoma van. Az összekötő kapocs Nimród, a magyar krónikákban Nimrót, Nemrót vagy Ménrót.

Nimród az ókorban nagyon népszerű volt, számos néphagyomány, sok-sok feljegyzés és könyv emlékezik meg róla. Josephus Flavius szerint Nimród kezdeményezte Bábel tornyának az építését (a Károli Bibliában e tény név nélkül említtetik), amely áttételesen az eladdig egy nyelven beszélő nép nyelvének összezavarodását okozta. A zsidó Hagadda Nimródot Ábrahám kortársának, a bálványimádás és a tűztisztelet megalapítójának tartja. A szíreknél Ábrahám Nimródot égő kemencébe vetette, mert nem akart felhagyni a bálványimádással. Az arab hagyomány Nimródnak ró fel minden rosszat és jót. Chorenei Moses szerint Nimród birodalma az örmény hegyekig nyúlt. Mások azonosítják az asszír Ninussal, Ninive alapítójával. Az óbabiloni korból származó ún. Nabateus mezőgazdaság című arab könyvben az áll, hogy Nimród annak a babiloni dinasztiának az élén áll, amelyet kánaáninak neveztetnek. Arábia más részén kusitának tartják. Berossos Evechoust (Evekus), az első vízözön utáni babiloni uralkodót azonosnak tartja Nimróddalź és az Evekus névből valóban kihallik a kus szó. (Talán, valóban azonosságot takar

- Esetleg más néven találkozunk-e Nimróddal az ékiratokban?

- Az ékiratok szerint a Biblia említette Nimród azonos Gilgamessel. Neve a régi görögök szerint Gilgamos, innen származik a közismert Gilgames elnevezés. Az ékiratokban (G)IS-DU-BAR, de mind a sumir ékiratos táblákon, mind az asszírok által összeszerkesztett Gilgames eposzban többféle ékjellel írták a nevét, és többféleképpen is hangzósították. Ennek oka, hogy a Gilgames-történetek számos ókori nép hagyományában, írásos emlékeiben fennmaradtak, és a szövegek egymástól igencsak távoli helyeken kerültek elő. Így, ha a történetek azonosak is, a nevek írásában (és hangzósításában) bizony eltérés van. Leggyakoribb jelentése a napisten fokosának hőse. E jelcsoportnak más értelmezése is lehet, mert a káld-sumir jelek jobbadán többjelentésűek, de a különféle jelentések nincsenek szöges ellentétben egymással.

Egybevetve a Bibliát és a Gilgames eposzt, kiderül, hogy valóban egyazon személyről, bátor vadászról és harcosról, utazóról van szó. Mindkettő birodalomalapító, mégpedig az első a (kis)ázsiai birodalomé.
Izdubar királyságának központi magja Sinear (=Sumer) és Akkad, Babilon, Erek (az örök város) és Nippur.
Nimród ...birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén.

Tehát Izdubar és Nimród első birodalma ugyanazon terület volt. Nimród e földről ment aztán Assíriába és építé Ninivét, Rekhoboth városát és Kalaht. És Reszent Ninive között és Kalah között... A héber iratok Asszíriát Nimród földjének nevezik. Izdubar is Asszíria felé kelt útnak, hogy megvívjon Humbabával.
George Rawlinson angol asszirológus írja, hogy Nimród valóban a babiloni uralom létrehozója volt, és egy vagy két évszázaddal a méd vagy az elamita dinasztia előtt uralkodott.

Tehát e megállapítások egymással egybevágnak. Mind Nimród, mind Gilgames birodalmának kezdete Sumerhoz kötődik, és szinte ugyanazon városokat alapítják, ezután vándorolnak Asszíriába.
Izdubar apja Samas, a napisten, amelyet Kusu-nak is lehet olvasni. E név azonosnak tűnik a Kus névvel. A Biblia szerint Nimród Kus egyik fia, tehát kusita, vagyis etióp. A kutatók többsége a kusitákat Etiópiából származtatja;. A magyar néphagyomány Árpád népét, az erőteljesebb alkatú és sötétebb bőrű fekete magyarokat kusitának tartja, szemben a kisebb, kissé mongoloid hunokkal.

- Mit mondanak a mi krónikáink?

- A Thuróczy krónikát azért szeretem jobban a többinél, mert Nimródról és a magyarok eredetéről szinte minden korabeli ismeretet közöl, s ami a régi keleti forrásokban megvan, az megvan abban is. Mátyás király krónikaírója nem bizonyított tényként közli ezen ismereteket, hanem egymás mellé állítva, mindegyiket felsorolva, hogy ilyen vélemény is van, olyan is van. Az egyik író ezt közli, a másik azt, s az olvasóra bízza, hogy meggyőződése és lelkiismerete szerint melyiket fogadja el.

Szent Jeromos megjegyzi: Khús nemzette Nimródot. Ez volt az a Nimród, aki Noé utódait rávette az Úr elleni lázadásában ama híres torony és város építésére (...) A hagyomány azt tartja, hogy (...) e torony építése Núbia és Egyiptom határán történt (...), mások viszont azt mondják, hogy Káldeában az Eufrátesz folyó mellett volt (...), némelyek úgy tartják, hogy ez a Nimród volt a hunok, vagyis a magyarok ősapja. (...) Nimród, az óriás a nyelvek összezavarodása után Havilah földjére költözött, amit most Perzsiának neveznek, és itt két fiat nemzett Enéh nevű feleségének, az egyiket Hunornak, a másikat pedig Magornak nevezték: végül is az összes hunok, vagyis a magyarok ezektől vették eredetüket. Azt is mondják, hogy ugyanennek a Nimródnak más feleségei is voltak, és (...) más fiakat is nemzett, és hogy ezek és utódaik (...) Perzsiában laknak, testalkatuk és színük hasonlít a hunokéra, csupán beszédük különbözik tőlük valamelyest, ahogy a szászoké a türingiaikétól.

Thuróczy teljesen világosan utal arra, hogy Perzsiában Nimród leszármazottjai éltek, s reméljük még ma is élnek, akik hozzánk, magyarokhoz hasonlítanak. Ezt a Tarih-i Üngürüsz is alátámasztja:
A régi időkben a Madzsar törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták.

A fiúk felnőve, Nemróddal, az apjukkal vadászni indultak. Nemród egy vadra bukkant, amely Adzsem határán eltűnt. Adzsem a Kaukázus déli lábánál fekszik, Perzsia északi része. Itt építettek a fiúk egy monostort...

A Tarihi Üngürüsz Hunort tartja a magyarok ősapjának nem pedig Magort. A magyar hagyomány meg Magort tartja a magyarság névadó ősének. Előfordulhat, hogy a Magor-féle névadásban szerepet játszhatott a népetimológia, hiszen a Kuma parti Madsar (=Magyar) város neve összecseng Magor nevével.

A Tarihi Üngürüsz Hunor és Magor édesanyját Ankiszának nevezi. A krónikák pedig Enéhnek. Enéh nevének jelentését sokan boncolgatták, figyelemreméltó irodalma van. Ankisza neve sumir eredetűnek tűnik.

Előrebocsátom, hogy a latin betűs nevek ékjelekre való átírását, értelmezését nagyon óvatosan kell végezni. Ennek ellenére megteszem, mert érdekes, ha nem is bizonyítható eredményt ad. Bizonyított csak akkor lesz az alábbi fejtegetés, ha valamelyik táblán, nem külön-külön, hanem szószerkezetként előbukkan Ankisza neve.

A név szótagolva AN.KI.SzA. Jelentése az Ég-Föld termékenyítettje. Az utolsó termékenyítettként értelmezett ékjel szószerinti jelentése valaki által megtermékenyített. Ezen kívül más olvasat is megállná a helyét, de azok is közel állnak a fenti értelmezéshez.
Az Ankisza név jelentése, még akkor is, ha feltételezett megerősíti Nimród leszármazottjainak, Hunor és Magor utódainak csodálatos eredetét.

A magyar krónikák és a káld-sumir szövegek egybevetése, gondos tanulmányozása azt sugallja, hogy a magyar nagyon-nagyon régi nép. Eredete a vízözönig, feltételezésem szerint a vízözön előtti időkre nyúlik vissza. Az ékiratok alapján ez több mint valószínű. A magyarság több évezredes történelme bizonyítja, hogy népünk Isten oltalma, védelme alatt áll. Ezt az isteni kegyet megpróbáltatásokkal, nehézségekkel szolgálta és szolgálja meg, mert az évezredek óta tartó nyílt vagy alattomos elveszejtésünkre való idegen törekvés, ármánykodás ellenére sem eltüntetni, beolvasztani, sem megsemmisíteni nem sikerült. Népünk olyan, mint porából éledt főnixmadár, amely minden ötszázadik évben elégeti magát, hogy aztán hamvaiból új életre keljen és továbbéljen. Úgy legyen!

- A Kézai-féle krónika Nimródot találóan Nemrótnak hívja. Nemrót (=nem rótt) sokatmondó név, s talán azt jelenti, hogy Noé fiának, Khámnak az unokáját, Nimródot nem átkozta, nem rótta meg?

- A Nimród és a Nemrót név között valóban feltűnő az egyezés. A két név azonos volta kizárólag magyar nyelven igazolható. Az ókori keleti népek többsége írásában nem jelölte a magánhangzót, mert nem volt jelentésmódosító szerepe; s az azonos helyen képzettzöngés és zöngétlen mássalhangzók a beszédben felcserélődhetnek: t = d. Ezek figyelembevételével a két név valóban egyező. A nyelvészeti fejtegetést a bibliai (és más) történések is alátámasztják.

Ez csak egy, de jelentős példa, amely megerősíti azokat a véleményeket, miszerint a bibliai történetek a magyar őstörténet részei, csak akkor az elődeinket még nem nevezték magyarnak.

A kételkedőkben a Nimród-Ménrót névazonosítást illetően felmerülhet, hogy a krónikáinkban utólagos belemagyarázás történt. Vajon, akkor hogyan értelmezhető a többi, a magyar nyelv segítségével értelmezhető, megfejthető sok-sok bibliai beszélő név?

Nimród (= Izdubar) Kus nemzetségbeli hódító uralkodó volt, aethióp (=etióp). Ismereteink szerint Etiópia Afrikában van, de a régiségben etiópoknak nevezték Medea és Elam hegyeiben, továbbá a Babilóniában is élt kassukat vagy kossaiakat, azaz a kusitákat. Berossos szerint kusita eredetű az arábiainak nevezett V. dinasztia, amelynek ugyanaz volt a felségterülete, mint Nimródénak.

A Biblia az ázsiai és az afrikai kusok között nem tesz különbséget, de némely magyar krónika igen. Tény, hogy a kassuk Elam őslakói a kőemlékeken, határozottan etióp típusúak. Nimród meg nemcsak származására, hanem kinézetére nézve is kusita. A róla készült ábrázolásokat nézve semmiképpen sem tartható sémitának. Mind a káld-sumir ékiratok, mind a Biblia tanúsága szerint élő, történelmi személy, nagy király és hadvezér volt. Az általa alapított városok Mezopotámiában a legrégebbiek. Például a Talmud szerint Kalneh azonos Nippurral, a sumirok vallási központjával.

Amióta világ a világ, a történelmi események ismétlődnek, csak a szereplők köntöse változik. Voltak hatalmas, hódító, de az idők folyamán nyomtalanul eltűnt, s voltak dicső, majd meghódított, kijátszott és megcsalt, de ma is létező népek. A magyarság ez utóbbiak közé tartozik. Történelmében bizonyos események időről időre ismétlődnek. Nem volt ez másként az ókorban, és nincs másként ma sem.

A Biblia és a magyar krónikák szinte egybehangzóan közlik Nimródról, hogy (...) kezde hatalmassá lenni a földön (...) hatalmas vadász vala az Úr előtt (...), annak ellenére, hogy atyjafiát Noé, a dédapa megátkozta: Noé szőlőt ültete (...), ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén. Khám (...), Kanaánnak az apja meglátá az ő atyjának meztelenségét, és hírül adá künnlevő két testvérének. Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván (...) háttal menve takarák be atyjok meztelenségét (...) Az atya meztelenségét látni a régiségben főbenjáró bűnnek számított, mégis Noé nem Khámot, aki kitárulkozva látta, hanem annak akkor a legkisebb fiát Kanaánt átkozta meg: (...) felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kisebbik fia cselekedett vala: Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.
Feltételezhető, hogy Khámmal együtt Kanaán is látta Noét, s a Biblia e részt valamilyen okból kifolyólag homályban hagyja, illetve nem pontosítja, és az ő kisebbik fia meghatározás talán Kanaánra, és nem Khámra vonatkozik. Akár így, akár úgy, az átok, a megrovás Nimródot nem illette.

- Felmerül a kérdés, vajon a Biblia miért bánik olyan kurtán-furcsán Nimróddal?

- Noé leszármazottjai között szerepel a neve, és az is, hogy hatalmas vadász, városalapító. Ezután sem Nimródról, sem az utódairól nem esik szó. Más keleti források Nimródot tartják Bábel tornya építtetőjének, de a Biblia ezzel kapcsolatban nevét sem említi. Sőt a továbbiakban a leszármazottjairól is hallgat, pedig a magyar krónikák, például a Thuróczy részletesen, apáról fiúra haladva Noétól kezdődően közli Khám, Kus, Nimród Hunor stb. leszármazottjainak nevét, összesen 42-t.

A bibliai nevek többsége nem egyéneket, hanem népeket jelöl. Aprólékosan felsoroltatnak az átok sújtotta Kanaán utódai, méghozzá tizenegy népcsoport, azaz törzs (és város). Lakóhelyük a termékeny félhold íve, Egyiptom, Mezopotámia és a Közép (itt: Földközi) tenger határolta, igen termékeny és gazdag föld; ilyen nagy területre széledének [el] a Kananeusok nemzetségei.

Igazából a bűnt Khám követte el, mégis Kanaán lett az átkozott. Ha Noé Khámot átkozza meg, akkor az átok nemcsak rá, hanem a meg sem született fiára, jelen esetben Nimródra is vonatkozott volna. De Nimródot nem lehetett megátkozni, hiszen hatalmas vadász vala az Úr előtt. Ilyetén módon az Úr kegyeltje (nem csupán ő, hanem, minden keserv és hányattatás ellenére az utódai, a magyarok is). Nimródot ezért átok nem érhette, talán nem is fogta, de a további sorsát a Bibliában el lehetett hallgatni, és testvére, Kanaán népeinek erkölcsösségét, a szülőföldjükhöz való jogát is kétségbe lehetett vonni.

Ennek valószínű oka az, hogy erkölcsi szempontból indokolttá tegye az izraeliták Kánaán elleni agresszív támadásait. A terület népessége szorgalmas és békés, földje jó és termékeny, amolyan tejjel mézzel folyó Kánaán, amelyet bármely nyomorúbb területről jött nép bizton megirigyelhetett, és álmokat szövögethetett arról, hogy egyszer az övé lesz..., és lett.

Az Úr kihozván az izraelitákat Egyiptomból, nekik ígérte Kánaán földjét: Le is szállok, hogy megszabadítsam őt [a népet] az Egyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, téjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khiveusok és Jebuzeusok lakóhelyére. E föld, bizony a Chám kisebbik fia, Kanaán utódainak sajátja volt, amelynek lakóit az izraeliták erőszakkal, kegyetlenséggel, csalással és árulással űzték el (...) Mózes IV. könyve részletesen leírja az izraeliták hadi készületeit; s hogyan vették el a kánaaniták országát, s tették őket földönfutóvá.

Meglepő hasonlatosság, hogy hazánkat, a Kárpátok övezte országot a középkorban tejjel mézzel folyó Pannóniának hívták. Minden megvan itt, ami szem-szájnak ingere, van gazdag földje, könnyen védhető határai, kellemes éghajlata, ügyes, de már szolgalelkű népe... Vajon ugyanaz lesz a sorsuk, mint a kánaánitáké?

***

(E tanulmányban, a Jézus-hitű Álmos, Árpád kitétel, minden bizonnyal sokakban, a kételyt, a túlzást, vagy még inkább a tagadását fogja kiváltani. Ennek megelőzésére csak annyit, hogy Dr. Badiny-Jós Ferenc: A káld-pártus hagyomány és a magyarok ősvallása című legújabb könyvében részleteiben bizonyítja a fenti állítást. Valóban merésznek tűnik, de mind addig amíg nem olvastuk végig, ne vessük el a sulykot, gondoljunk arra, hogy a kutatások viszik előre még a történelemtudományt is.)

ROVÁSÍRÁS

forrás:http://crowland.uw.hu/images/rovasiras/rovas_torte- nelem.html


A magyar rovásírás a nemzet egyik méltatlanul elfeledett kultúrkincse. Már honfoglaló őseink is használták, de eredete még korábbra nyúlik vissza. Nevét onnan kapta, hogy általában fába (botra), vagy ritkán kőbe vésték, illetve rótták. A rovásból adódik a betűk szögletes jellege, ezeket a jeleket könnyebb volt bevésni, mintha ívesebb betűket használtak volna. Szintén emiatt használták az ún. csoportjeleket és a rövidítéseket. (Lásd. az "Írás szabályai" részben.) Az írás irányultsága (jobbról-balra) pedig abból fakad, hogy könnyebb volt a botot bal kézzel tartani, és jobb kézzel balra haladva írni.

A kereszténység felvételével a pogány szertartásokat, és szokásokat törvényben tiltották meg, és ez a sors várt az addig használt rovásírásra is. Az írott emlékeket központilag összegyűjtötték, és megsemmisítették. Ezzel egyidőben a központi hatalom kérte a pápai egyházat, hogy készítse el a magyar nyelvet leírni képes latin ábécét is, ez viszont évtizedekig elhúzódott, az elterjedése pedig mintegy kétszáz évig. Ezalatt az idő alatt a királyi udvarban latinul írtak, a vidéki közemberek viszont továbbra is a rovásírást alkalmazták.

Alapvetően két változata ismert: az ún. székely-magyar rovásírás és a pálos-rovásírás. A két rovás típus alapvetően különbözik egymástól; míg a pálos íveltebb betűket használ, addig a székely-magyar valódi rúna írás, szögletes betűkkel. Úgy tűnik a pálos-rovásírást nemzetünk türk eredetű népei hozták magukkal, ugyanis az írás igen hasonlít a türk rovásírásra. A nevét onnan kapta, hogy legtovább a Pálos szerzetesek használták, mely rend az egyetlen magyar eredetű keresztény rend.
A pálos-rovásírás különlegesen sok emléke maradt meg Dél-Amerikában. A magyar pálos-szerzetesek ugyanis elfogadhatók voltak a középkorban mind a spanyol, mind a portugál királynak, ezért magyar pálosokat hívtak Dél-Amerika belső részeinek felfedezéséhez és az indiánok megtérítéséhez. Ezek a pálos szerzetesek gyakran barlangokban laktak ott is (hasonlóan a Pilis hegységbeli lakhelyeikhez), és a barlangok falán nagyon sok magyar nyelvű felirat maradt meg. Levelezéseikben, térképek feliratozásánál szintén használták a pálos-rovásírást. Később helyüket jezsuiták vették át, de a közöttük lévő magyar jezsuiták még egy darabig használták titkosírásként a pálos-rovásírást. Az írás iránya a ma használatos latin írásmóddal azonos, tehát balról-jobbra haladt.

Az írás másik fajtája a székely-magyar rovásírás. Az írás ezen módja talán elterjedtebb volt az ősi időkben, ezt bizonyítja, hogy jó néhány betűt jelölő tag sok más ősi írásban is megtalálható. Úgy tűnik a XIII. század folyamán enyhültek az írás ezen fajtáját tiltó törvények, és ekkor a rovásírás, ezen belül is a székely-magyar írásmód újra terjedni kezdett. Azonban erre az időre már kevesen voltak birtokában az írásmód szabályainak, és a kialakult latin írásmódot sem válthatta már fel. A XVI. századra különösen Erdélyben, azon belül is Székelyföld területén újra jelentősen elterjedt olyannyira, hogy egészen a XVIII. századig itt még tanították is az iskolákban. Ekkor szittya-szkíta írásmód volt a neve, csak mostanában hívják székely rovásírásnak.
A Habsburg birodalom mérte a végső csapást az írásmód használatára. Ekkor a magyar mellett a német is hivatalos nyelv volt, és egy harmadik írásmód már túl sok volt az egyszerű közemberek számára, akik ráadásul hivatalos ügyeikben nem is használhatták az ősi írást. Újra, ezúttal végérvényesen elveszett az írás általános jellege.

Manapság a rovásírás újra terjedőben van, elsősorban a székely-magyar módja. Inkább titkosírásként használják, és egyetemista körökben terjed leginkább, valamint olyan körökben, akik számára az írás a magyarság megmaradásának egyik jelképe. Ezen nacionalistának látszó jellege miatt azonban a hivatalos hatalom nem szívesen áll ki mellette.
A Pálos-rovásírást az újraalakult Pálos szerzetes rend kezdi újra felfedezni.