A PÁRTUS HON

Származásunk és múltunk tisztázása, hogy a HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA azaz a HATALMAS TUDÓS NEMZETSÉG ORSZÁGA azaz a Pártus Birodalom volt, egykori hazánk, amely hatalmasabb volt, mint a Romai Birodalom. Történelmi tanulmányaink során hallhattunk az utóbbiról, de a Pártus Birodalomról semmit, vagy esetleg, nagyon keveset. A különbség mégis az, hogy amíg a Római Birodalom meghódította és leigázta a népeket és nemzeteket, melyeknek semmi közük nem volt a rómaiakhoz. Addig a HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA azonos nyelvű néptörzsek és nemzettségek együttese voltunk. Hazám, Hazám Te Mindenem Őseink tettének megismerése és megítéltetése, hogy a Hun Birodalom egyesítését és egyben tartását csak egy okos és minden oldalról példát adó NAGYKIRÁLY-ATILLA- saját személyi és emberi értékei útján keresztül tudta létrehozni. Kár, hogy épp az ellenkezőjét tanítják, pogánynak és eretneknek ismerhetjük meg. Talán éppen azért mert, csak a názáreti Jézus szeretet vallásának ősi magyar vallásunknak a tanításait követte. Az egyház még a mai napig, nem tudta megbocsátani, ATILLÁNAK azt, hogy a világon ő volt az egyetlen uralkodó, aki előtt, térdre ereszkedett a római pápa és Róma kegyelméért esdekelt. Végzetes államalapításunk, amely szomorúsággal és gyásszal, nem pedig ünnepléssel töltheti el szívünket. I. István óta szakadt szét először kétfelé a Magyar Nemzet, istvánosokra és koppányiakra ! Beengedte az idegen katonákat, akik segítségével az idegen papság révén, egyházi terroruralom következett. A mágus- inkvizícióval kiirtották az ősi magyar történelmet, és a népet gyógyító mágus orvos-papokat. Nem tűrték a magyar hagyományokat. Nyíltan és erőszakosan kimutatták, hogy a magyar népnek nem kell, hogy művelt maradjon! Az új hit segítségével szolganéppé akarták népünket gyalázni, de legszívesebben, a föld színéről is eltüntették volna nemzetünket. Amely szándék, még a mai napig is megmaradt. Istenem Segítsd meg Nemzeted!! A Szent Korona Története, amellyel I. Istvánt soha nem koronázták meg. Lelket, borzongató gondolatokat, Prof. Badiny Jós Ferenc életműsorozatában leltem fel. Aki sokszor az égiek, a szellemvilág segítségével, feltárta előttünk igaz múltunkat. Gondolatait nem ellopva, de eszmeiségét tovább hirdetve amire Ő is felkér bennünket-, egy hasznos ereklye lehet az újonnan alakuló Vérszerződési állameszmének .. A Magyarok Szent Koronája Atilla hagyatéka. A teljesen elpusztított hagyományok nélkül nehéz a bizonyítás, mert hosszú az út ENGADI-EDESSA-tól a PILISIG, Atilla városáig, a kőpadlós patakig. Sokat meditáltam e kérdésben és igyekeztem a Felső világtól megtudni a valóságot. Azt láttam, hogy Atilla vasládába tette a Szent Koronát, illetve ebben őrizték, óvták és Atilla meggyilkolása után kisfia CSABA- eltűnik a vasládával és viszi EN-GA-DI-EDESSA-ba. A Szent Koronára a vasládában ráhelyezi Jézus Urunk halotti leplét, és így együtt őrzik ott a magyarok két Szentségét. Tekintve, hogy a halotti lepel nem bolygatható, így a Szent Korona valójában ott van elrejtve, és innen viszik Bizáncba. Egyedül kevés vagyok a bizonyításra.. SEGÍTSETEK FIATALOK!! SEGÍTSÜNK!! Isten áldd meg a magyart! Ezek múltunkból, történelmet teljesen felforgató, de jövőnket meghatározó események. Feladatunk lesz ezeket hirdetni, elfogadtatni és megismertetni nemcsak Nemzetünkkel, hanem az egész világgal. Tudom nehéz dolgok ezek, szinte lehetetlen, de ha elkezdjük, és én azzal, hogy hozzátok (Önhöz) fordultam elindultam egy olyan úton, amelyen nem más, mint az Isten fog segíteni bennünket! Az egész tevékenységünk alapja a Jézusi Tanításokkal megtisztult ősi szeretet és gyógyító mágus-vallás, hiszen ő is mindig a NAP felé fordult, és a világ világosságát emlegette, ahol a FÉNY mindig tud a sötétségből ÚJ ÉLETET létrehozni. ISTEN segítségével mi is hozzunk létre egy új életet, építsünk egy új egységes, Nagy Magyar Nemzetet!

Badinyi Jós Ferenc: Jézus Király, a Pártus herceg (részlet)





A korai kereszténység igaz történetét nem lehet megírni a Pártus Birodalom politikai és vallási körülményeinek alapos ismerete nélkül. Ugyanis:

1.) A Pártus Birodalom - helyesebben - a Pártus Monarchia Kr. e. 256-tól Kr. u. 326-ig, a mai Irak és Irán területét töltötte be és időlegesen a mai Palesztina és Szíria is hozzátartozott.

2.) Jézus tanítványai - az Apostolok - mind „Keleten", Ázsiában - tehát itt, a Pártus Monarchia területén - hirdették Jézus Urunk igéjét. Feltétlenül hatalmas egyházpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a zsidó-kereszténység tudatosan elkerüli az Apostoloknak itteni működését és munkásságukról részletes tudósítást nem ad és írásaikat nem ismerteti. Ezt az „érdeket" keressük.

Azért használjuk a „monarchia" elnevezést, mert miképpen a pártusok elődeinél - Sumériában - a „város-államok" összességének jóváhagyásával kelet­kezett a központi hatalom (amit ők a „négy világrész ura" titulussal fejeztek ki), ehhez hasonlóan, a Pártus Birodalom egész területén uralkodó ARSÁK-dinasztia egyesítette és uralma alá vonta e hatalmas területen létező feudális hercegségeket és kiskirályságokat. Ezeknek egyike volt a perzsa hercegség (a későbbi „szaszanidák" ) és az Adiabene királyság. Mindezek azonban alárendeltjei voltak az „arsacida-dinasztia négy királyának", akik szintén monarchikus módon uralkodtak Örményországban, Pártiában, Indo-Párfiában és a Habdál-Hunok (fehér-hunok) országában, a Káspi-Aral-Oxus térségben. Hogy a Pártus Monarchia zömét képező egyfajú és egynyelvű hun-magyar pártus nemzetség milyen hatalmas, erős, nagyszámú és az akkori világban jól ismert volt, azt megtudhatjuk Senecca Lucius Annaeus (Kr. u. 3-65.) írásából, aki így nyilatkozott:

„Az emberi genusnak fajtái vannak: a görög, a római és a pártus".

Senecca mondását bizonyítja a rómaiak története, mert a fél világot uraló „Római Birodalom" háromszor támadta meg hódító szándékkal a Pártus Monarchiát és „háromszor" maradtak holtan, legyőzötten a római légiók a csataté­ren. Ezek a pártus győzelmek, illetőleg római vereségek is hozzájárultak ahhoz, hogy a rómaivá lett zsidó-kereszténység történetírói igyekeznek a Pártus Birodalomról minél kevesebbet tudósítani és azt a keveset, amit közölnek, azt is a pártusok kárára teszik. Nem lehet véletlen tehát az sem, hogy a korai kereszténység történetének ismertetésében az „eltitkolás", „elhallgatás" és a „másítás" főképpen és elsősorban az ellen indult meg, ami az Adiabene névhez kapcsolódik. Hiszen láthatjuk, hogy 2000 év után, csak MOST értesülünk (a régi „kiátkozás" veszélyét magunkra véve) arról, hogy Jézus Urunk édesanyja Adiabene pártus királyi hercegnő volt és így az „emberfia" az eddig ún. „názáreti Jézus" - PÁRTUS HERCEG az Adiabene királyi ágból.

Az általános tudatlanságon pedig ne csodálkozzunk, mert - miként már említettem - a nyugati történészek és egyháziak, egyházpolitikai okokból, egy­szerűen nem írtak a pártusokról.

Az első - nyugati - felvilágosítást Rawlinson George közli, aki 1873-ban írt nagyszerű könyvében bizonyítja azt, hogy:

„A Pártus Birodalom ötszáz éven át Róma minden támadását leverte, mellyel a rómaiak az Eufrátesztől keletre eső területeket akarták elfoglalni." „...Párfia, a római hatalom ellenpólusa és Róma riválisa, amelyik Rómával megosztotta az akkori emberiség fölötti felségjogot."

„A Pártus Birodalomban nagyobb jólét és gazdagság volt, mint amit az ember elképzelhet." (Rawlinson G.: „The Sixth Great Oriental Monarchy" /Longmann's Green and Co. London, 1873.)

Utána a német Gutschmidt A. (Geschichte Irans, 1888.) emlékezik a pártusokról, bemutatva a pártus uralkodók által veretett pénzeket és csak annyit ír róluk: „hirtelen megszűnt ez a birodalom akkor, amikor a leghatalmasabb volt." Semmi többet. Azt akarom itt hangsúlyozni, hogy ezek a „nyugatiak" egyáltalában nem ismertetik azokat a bőséges adatokat, melyeket a régi görög, római és főleg az örmény írók szolgáltatnak a Pártus Birodalom történetéről.

A mai magyar kutató szerencsésnek mondhatja magát, mert mindezeket az adatokat és írásokat összegyűjtötte Lukácsy Kristóf, szamosújvári plébános és csodálatos alapossággal megírt könyvében közli. („A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei az eredeti örmény kútfők után" , Kolozsvár, 1870.) Hallgassuk meg őt, hogy mit ír a Pártusokról:

„A Parthusok, kik Nagy Sándor halála után lerázván a Syro-Macedonok igáját, urai lettek fél Ázsiának és a rómaival nagyság- és hatalomban versenyző birodalmat alkottak, 150-dik évben a keresztény számlálás előtt, az Örményeknek az Arsacidákban egy dinasztiát adtak, mely az V-ik század (428) elejéig uralkodott Örményországban. Ezen időszak a történetírás korába esvén, a Parthusokról sokkal több és világosabb adatokkal szolgálhatunk a magyar régiségek kutatóinak, mint a daha, saca, massageta és más, a históriai idők előtt Örményországban lakott hun-magyar Szkítákról. A nevezett népek csak némely helység és nemzetség nevekben örökítették meg emléküket Örményországban; a Parthusok emlékeivel ellenben tele Örményország, telvék nemzetünk évkönyvei, történetíróink egész sorát adják az örmérry­parthus Arsacida királyoknak; ugyanazt teszik némi szakadozottsággal a görög és római történetírók. Az Arsacidák hozták rendbe és szervezték újból a már évezreddel azelőtt a hatalmas Babyloniak, Assyrok és Medusok korában fennállott, de Macedon Sándor hódításai és főképp utódainak folytonos viszálkodásai miatt zavarba jött és több királyok közt feloszlott örmény birodalmat.

Ők adtak a nemzetnek, az akkori idők és uralkodók fogalmai szerint alkotmányt; az Arsacidák korában tértek az Örmények a keresztény hitre, alattok nyert lendületet az örmény irodalom, ők tették le alapját azon polgárosodásnak, miveltségnek és hatalomnak, melynek Örmérryország azon kora századokban örvendett; szóval ők voltak alkotói azon polgári és egyházi intézményeknek, melyek, daczára azon sokféle viszontagságoknak, melyeken az örmény nemzet honában és azon kívül keresztül ment; részben máig is fennmaradtak, melyekhez a nemzet híven és vallásos kegyelettel ragaszkodik. Arsacida volt a nagy Tigranes, Arsacida Örményország nagy apostola, Sz. Gergely; Arsacida Szent Iszák pátriárcha, ki a szentírás fordítása által az örmény nyelv szabályait örök időkre megállapította, kinek idejében aranykorát érte és élte az örmény irodalom."

A bibliaolvasó plébános írása ez, melyben a következők igen fontosak:

a.) Kr. e. 150-ben a pártus Arsacida-családból származik az örmény királyoknak a dinasztiája.

b.) A történelmi idők előtt Örményország területén is hun-magyar-szkíta népek laktak.

Azután elmondja Arszák származását így: (220. oldal)

„Antiochus országlásának tizennegyedik évében a Párthusok a Macedonok igáját lerázták és az Euthaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak."

„A nisibi emlékirat az első és egyetlen, mely Árszakot hun-magyar királyi vérből származónak mutaja be." (227. oldal)

„A történetírás nem emlékezik arról, hogy a Párthurok, jóllehet 500 évig urai voltak Perzsiának, ezen időszak alatt valaha a Saca, Daha, Massagéta, Hun-magyar-szkíta népekkel háborúba elegyedtek volna, sőt inkább arról tanúskodik a história, hogy legmélyebb békében éltek egymás közt a hun­magyar-szkíták és a párthusok. Hogy a Párthus-Arsacida királyi hercegek hun-skytha fajrokonaik királyi udvaraiban neveltettek.....hogy a rómaiak által kiszorított, trónvesztett Párthus-Arsacida királyok és trónkövetelők hun­magyar-skytha véreiknél találtak menedéket és segélyökkel nyerték vissza trónjaikat." (A 228. oldalon, hivatkozva Tacitus, Justin, Plinius, Procepius és Theophylactos írásaira.)

Fontosnak véltem e hivatkozásokkal bebizonyítania pártus-hunmagyar­scytha és örmény népi azonosságot, mely a Földközi-tengertől - Anatóliát is beleértve - a Káspi-Aral-Oxus térségig, a Kaukázustól délre a Perzsa-öbölig és az Indus folyóig terjedt, mert ebbe a hatalmas Pártus Moharchiába tartozott az Adiabene királyság is.

Sajnos erről az Adiabene királyságról - miképpen panaszkodtam - a nyugati írók semmit sem írnak. De a már zsidó-kereszténnyé vált örmény történészek is tartózkodó álláspontra helyezkednek és óvatosan elkerülik ezt a nevet.

Egyedül Strabo, a régi világ egyik legnevezetesebb földrajzi és történet­írója - aki Örményországot jól ismerte - dicséretesen írva az örményekről, egyedül ő említi ADIABENE-t a következőképpen:

„Ad Occidentem est Adiabene et mesopotamia....quamquam propium princípium habeat, nununquam Armenia adhaerescit." (De situ orbis L. XVL) .....vagyis magyarul:

„Nyugatra van Adiabene és Mezopotámia, mindegyik saját hercegséggel és nem tartornak Örményországhoz."